Mr Bet jó útra tér

A 19-ik század végefelé, úgy nagyjából a hasfelmetsző kortársaként, élt egy tolvaj kelet-Londonban. Betting Solomon Slaves-nek hívták, de mindenki csak Mr Bet-ként emlegette. De nem csak lopásból élt. Rengeteg bűnéne volt, annyi már bizonyos.
Félték nevét, hisz igen nehéz természet volt. Sosem türelméről vagy higgattságáról volt híres. Mr Bet csalt a kockán és nem átallott ivókban komoly verekedéseket szítani. Mindennel és mindenkivel baja volt. Az utcán magáévá tette amire szüksége volt, aki az útjába vetődött, szó nélkül félrelökte.

Barátok nélkül az élet akkoriban sanyarú volt minden ördögfiának. A bandák kitaszították rettenetes habitusa miatt, matróznak csapnivaló volt, mindegy hányszor próbált tengerésznek szegődni, titkon azzal a reménnyel, hogy kalózként arany élete lesz.
Hitte, hogy sosem ő hibázott, ha szorult a hurok. Környezetét okolta minden nehézségéért, gyűlölködött, szájhősködött, keresztbetett bárkinek. Sosem tudta hol a határ. Féktelen viselkedése szó szerint bicskanyitogató volt.
Mígnem egy gingőzös éjjelen, a lapjárás nem kedvezett emberünknek. A játszma hevében sikerült kihúznia a gyufát. Úgy felbőszített egy részeget, hogy az orvul hátbadöfte az ajtón kifelé tántorgó bajkeverőt.

Az utca kövén vérző sebét szorongatva, vacogó fogakkal, fohászkodni kezdett, de úgy istenigazából. Életében először.
Hogy végül ki szánta meg, sosem derült ki. Két szűk hét elteltével, emberünk egy kis kolostor apró, csendes szobácskájában ébredt. Sebeit ellátták, enni-inni adtak neki, de sosem szóltak hozzá. A néma gondoskodás, a tiszta egyszeszűség és odaadás, megtanított valamit hősünknek: alázatot.
Attól fogva nem volt többé Mr Bet. Eltemette mélyen magában és onnan sosem hívta többé elő. Barátnak állt, így a szótlanság sosem mondatta ki vele ezt a nevet.